🎉 75 éves a Virányos – öt nap, rengeteg közös élmény
2026. szeptember 21–25. között a Virányos 75. születésnapját ünnepeltük egész héten át: régi történeteket idéztünk fel, új élményeket szereztünk – és közben együtt ünnepeltük azt a közösséget, amely 75 éve formálódik a Virányosban. 💙
A jubileumi hét megvalósítását két pályázati támogatás is segítette: a Hegyvidéki Önkormányzat kulturális pályázata a hétfőtől csütörtökig tartó programokhoz, közösségi pályázata pedig a pénteki Családi Naphoz járult hozzá. Az Alapítvány a két programrészben a szervezéstől a megvalósításig sokféle feladatot vállalt: a játékok, kihívások, ajándékok, dekoráció, vendéglátás és a különböző programok hátterének biztosításában is részt vett.
Természetesen nem csak a pályázati támogatásokra építettünk. A jubileumi hét nyereményjátékainak felajánlásait az Alapítvány egész nyáron gyűjtötte, így szeptemberre egy igazán gazdag nyereménykínálat állt össze. A felajánlások számos támogatótól érkeztek, és szeptember 1. és 21. között fokozatosan mutattuk meg őket az aulában a Nyereményfalon. A jubileumi hét minden napján a különböző játékokban és kihívásokban való részvétellel lehetett esélyt szerezni a nyereményekre. 🎁
A Nyereményfal felajánlásainak teljes listáját itt találjátok: Nyereményfal
🎈 Hétfő – 75 év egyetlen közös képben
A jubileumi hét hétfő délelőtt indult a tornateremben közös megnyitóval. Az iskola és az alapítvány is köszöntötte a tanulókat, majd az elsősök éneke és egy vers is színesítette a megnyitót. Ezután jött az első igazán nagy közös akció: a diákok az udvaron 75-ös formába rendeződtek, Virányosos sapkában. A fotózás után pedig jöhetett egy közös Virányos-jojózás is a diáksereggel, amely az első jubileumi meglepetés volt diákjaink számára.
Már az első napon elindult a Virányos kvíz is. Olyan kérdésekre kellett válaszolni, amelyekről talán sokan azt gondolnánk, hogy egyszerűek – egészen addig, amíg meg nem próbáljuk megválaszolni őket. Vajon hány diák tanulhatott a Virányosban az elmúlt 75 évben? Hány ajtó, lépcső vagy fa található az iskolában és környékén? A tanulóknak ezúttal tényleg alaposan körül kellett nézniük. 🧐 Az első osztályosokra is külön gondoltunk: számukra minden nap életkorukhoz igazított játék készült, például útvesztő, kakukktojás-feladat vagy színező.
Hétfő délután a vendéglátással egybekötött megnyitón az iskola és az alapítvány is köszöntötte a résztvevőket: egykori diákok, pedagógusok, szülők és a Virányoshoz kapcsolódó vendégek együtt ünnepeltünk. Mindeközben az aulában több televízión fényképek és videók elevenítették fel az iskola elmúlt évtizedeit.
📖 Kedd – a Virányos története és a Diákok Hangja
Kedden a tanulók az iskola történetét ismertető leírásból tájékozódhattak, honnan indult és hogyan változott a Virányos az elmúlt 75 évben. Ehhez kapcsolódott a keddi történelmi kvíz is, amelyben már rögtön tesztelhették, mennyire figyelmesen olvasták el a történetet.
Közben tovább pörögtek a jubileumi játékok és az extra kihívások. Volt olyan feladvány, amelyben könyvírókat kellett megfejteni, volt Narutohoz kapcsolódó hiragana- és katakana-írásjeles rejtvény, valamint Forma–1-es és budapesti futballcsapathoz kapcsolódó tipp-verseny is. A különféle játékok keretében többféle ajándékot is lehetett nyerni. A feladatokhoz külön plakátok is készültek, így mindig lehetett tudni, milyen új kihívás várható. 🎯
Kedden a harmadik tanítási órában a tornateremben az igazgató úr válaszolt a diákok kérdéseire – a Diákok Hangja program keretében. Délután pedig a szülők kerültek sorra: az igazgató úrral folytatott beszélgetésen nemcsak a Diákok Hangja kérdéseire lehetett választ kapni, hanem bármilyen más, az iskolát, a tanulókat vagy a mindennapokat érintő kérdést is fel lehetett tenni. A beszélgetéshez vendéglátás is társult.
😄 Szerda – történetek, nevetés és egy kis Pokémon
A diákok délelőtt újabb kvízekkel és feladványokkal találkozhattak. A Pokémon, Star Wars, Harry Potter és Marvel témák mellett folytatódtak az előző napok extra kihívásai is, a napi nyereménysorsolással együtt. Kora délután Pokémon Trading Card Game, azaz Pokémon TCG-csata zajlott demo paklikkal. 🎴 A résztvevők kipróbálhatták, hogyan működik a játék, és természetesen az első csaták sem maradtak el.
Ezt követően a Nevet a Virányos program hozta össze a jelenlegi és egykori pedagógusokat, diákokat és szülőket. Rengeteg történet hangzott el az iskola életéből: nagyon jó volt látni, mennyi emlék, humor és szerethető történet kapcsolódik a Virányoshoz.
🏃 Csütörtök – 75 kihívás a tornateremben
Csütörtökön a Sport kihívás 75 következett. A hét állomást a testnevelésórák keretében teljesítették a tanulók a tornateremben, és mindegyik feladat kapcsolódott valamilyen módon a 75-ös számhoz. A sportprogramon résztvevők pedig indulhattak a csütörtöki nyereménysorsoláson. 🎁 A sportprogramhoz az Alapítvány minden osztály számára gyümölccsel és gyümölcslével készült.
Délután elérkezett a hétfőtől csütörtökig tartó kulturális programsorozat záróeseménye is. Két korábbi iskolaigazgatónk is eljött, így ezen a délutánon is találkozott egymással a Virányos múltja és jelene.
🎪 Péntek – együtt a Családi Napon
A péntek reggel egy fontos közösségi programmal indult: az iskola szociális segítője külön mentálhigiénés foglalkozást tartott az alsós és felsős tanulóinknak. Ezután következett az „Öleljük körbe a Virányost”, majd 11 órától elindult a Családi Nap.
Volt ugrálóvár, sakk, jojó-verseny, Ninja-pálya, alsós és felsős foci, kidobós, tollas, Mölkky és kötélhúzás – még szülő-diák kör is, a kézműves sarokban pedig arcfestés, csillámtetkó, gyöngyfűzés és lénylabor várta a tanulókat. A lénylabor is nagyon népszerűnek bizonyult: a résztvevők saját kis zselés lényt készíthettek, amelyet aztán haza is vihettek. 🧪
A családi naphoz természetesen az ebéd is hozzátartozott. Készült chilis bab, aki pedig nem kért, annak szendvicset kínáltunk. Volt popcorn, chips és szörp is. 🍿
A dinnyekeksz-workshopot egyik harmadik osztályos diákunk vezette az édesanyjával. A program hatalmas sikert aratott – csakúgy, mint az igazgatóhelyettes úr chilis babja. 🍉
A sakkversenyhez az Alapítvány sakk-táblákkal, a különböző játékokhoz és kreatív programokhoz pedig többféle eszközzel járult hozzá. A pályázat keretében beszerzett kulacsokat a játékok során lehetett megnyerni, a frizbiket pedig azok a tanulók kapták, akik egész héten lelkesen részt vettek a programokban, de egyik sorsoláson vagy kihíváson sem sikerült nyerniük.
A délután végén jött a nagy záró sorsolás, amelyen rengeteg nyeremény talált gazdára. A főnyeremények között több különleges családi program is volt, így a jubileumi hétnek még jó néhány közös élményre maradt folytatása. 🎁
💙 Egy hét, amit együtt tettünk emlékezetessé
A Virányos 75 jubileumi hete azért lehetett ilyen sokszínű, mert sokan tettünk érte együtt.
Az iskola pedagógusai és munkatársai a programok előkészítésétől a lebonyolításig rengeteg feladatot vállaltak, az Alapítvány pedig a szervezés mellett a pályázati programokhoz kapcsolódó eszközökkel, ajándékokkal, dekorációval, vendéglátással és a nyereményekkel is hozzájárult a héthez.
A pályázati támogatások mellett fontos szerepe volt a támogatók felajánlásainak, a szülők és segítők közreműködésének, és annak is, hogy a diákok újra és újra bekapcsolódtak a programokba. Jó volt látni a lelkesedésüket a kvízekben, a kihívásokban, a sportfeladatokban és a pénteki Családi Napon is – ahogy azt is, hogy a szülők a kulturális programokon való részvételükkel, a családi napon pedig jelenlétükkel és segítségükkel tették még teljesebbé a hetet.
2026. szeptember 21–25. között együtt ünnepeltük a Virányos 75 évét – történetekkel, játékokkal, sporttal, nevetéssel és rengeteg közös élménnyel. 🎈💙

